2015. június 8., hétfő

Eper lekvár

Kevés eperből, kevés cukorral és tartósítószer nélkül készítettem. Így gyorsan elkészült. Kis üvegekbe töltöttem azért, hogy ha megbontom gyorsan el is fogyjon...
Az eper sem egyszerre érik be, és nem is megterhelő ennyit elkészíteni.

Hozzávalók:

70 dkg friss eper,
15 dkg cukor,
1 evőkanál citromlé,
1 csomag vaníliás cukor

Elkészítése: 

Alaposan több vízben is  megmostam az eperszemeket. Majd egy lábasba raktam és ráöntöttem a cukrot. Kézzel összezúztam a szemeket és feltettem főni. Először fedő alatt főztem és kevergettem. Fehér hab keletkezik, azt leszedegettem róla. 10 perc erős tűzön főzés után tettem bele a friss citrom levét és a vaníliás cukrot. Forrón üvegekbe mertem, három kis üveggel lett, azonnal lezártam és hűtőtáskában hagytam kihűlni.

A kis mennyiség ötletét a http://filantropikum.com/- on találtam, Az eredeti recept ott található.
Nekem ez azért jó, mert ahogy érik az eper, úgy tudom eltenni és mindig friss az eper.

Az, hogy kevesebb cukorral mennyire elálló ezután derül ki.
Én a lekvárokhoz eddig, 40-50 dkg cukrot szoktam tenni egy kiló gyümölcshöz, az biztos hogy úgy elállt több évig is. Mindig tanul az ember... majd beszámolok róla hogy mennyire volt elálló...
Persze csak ha marad belőle..., mert megkóstoltam az íze fantasztikus!

2015. június 7., vasárnap

Tejszínes kukorica krémleves camembert sajttal

Nagyon laktató és finom leves.  Melegen mennyei, ahogy a camembert krémesen olvad a szánkban...
Hidegen, pedig üdítőleg hat a forróságban...
Tejszínes kukorica krémleves camembert sajttal

Hozzávalók:

50 dkg szemes főtt kukorica, vagy kukorica konzerv.
1 liter víz,
1 fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1 nagy szem krumpli,
1-2 dl főzőtejszín, (ízlés szerint)
2 erőleves kocka,
1 csipet kurkuma, gyömbér, fehérbors,
1 csomag camembert sajt

Elkészítése:

A kukoricát a hagymákkal és a krumplival feltettem főni. Fűszereztem, majd úgy fél órai főlés után  beleöntöttem a tejszínt is és összeturmixoltam. (A krumplit sűrítőnek főztem bele, így nem kell bele rántás.) Forrón tálaltam és camembert sajt kockákat kínáltam mellé.

2015. június 5., péntek

Eperhab

Eper szezon idején egy kényeztető finomság, a jó hideg eperhab. Minden évben többször is készítek ilyen frissítő, üdítő habot eperből és málnából is ugyan így. Az eper nagyon sok rutint tartalmaz, ami az erek rugalmasságát nagyban befolyásolja, ezért is előszeretettel fogyasztom.

Hozzávalók:

20 dkg eper,
20 dkg cukor,
1 tojásfehérje

Díszítéshez:
1 dl tejszínhab,
tortadara, (ami el is maradhat)

Elkészítése:

A lecsumázott, megmosott epret a robotgépem keverőtáljába teszem a cukorral együtt, beleteszem a tojásfehérjét is. A habverővel először csak első fokozaton keverem, amikor már összetört az eper, akkor állítom a legnagyobb fokozatra és kb. 5 percig keverem. Amikor már hab szerű, akkor kiadagolom kis tálkákba és tejszínhabot nyomok a tetejére. Barna tortadarával megszórom, citromfűvel és eperszemmel díszítem. Jól behűtve isteni finom!

U.I.:
A cukor mennyiségét lehet csökkenteni...

2015. június 1., hétfő

Csirkemell szeletek gombával és sajttal

Ünnepi menüm részét képezte a gombával és sajttal gazdagított sült csirkemell  szelet. Igazán jól sikerült, finom lett!
Csirkemell szeletek gombával és sajttal

Hozzávalók:

1 csirkemell,
25 dkg gomba ( én csiperkét használtam),
1 nagy fej vöröshagyma,
só, bors,gyömbér, kurkuma, kakukkfű és petrezselyemzöld ízlés szerint,
kb.: 20 dkg sajt (a tetejére szórni).
olaj

Elkészítése:

A csirkemellet szeletekre vágjuk, fűszerezzük (só, bors, gyömbér, kurkuma). Állni hagyjuk, hogy a fűszerek jól átjárják a húst.
A gombát megpucoljuk és felaprítjuk. Kevés olajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a gombát is és fűszerezzük ( só, bors, petrezselyemzöld). Kb. 15-20 perc alatt kész is.
A hússzeleteket olajjal kikent tepsibe, vagy sütőtálra rakjuk, ráhalmozzuk a gombát és reszelt sajttal megszórjuk. Forró sütőben megsütjük. 1/2- 3/4 óra alatt készre sül. Melegen tálaljuk.

2015. május 29., péntek

Nagyi titkai a házias ízekről receptekkel: Magazinok

Nagyi titkai a házias ízekről receptekkel: Magazinok:
Kifőztük Június            
                                                                                     

    Kifőztük Május                                          

Lángos

A lángost babgulyással párosítottam, a család nagy kedvence mindegyik. Kevés olyan étel van, ami mindenkinek egyformán bejön, de ez a párosítás a kivételek egyike.
Lángos

Hozzávalók:

50 dkg liszt,
2 szem burgonya (20 dkg)
1 tojás,
2 evőkanál étolaj,
1 teáskanál só
3 dkg élesztő,
1 mokkáskanál cukor,
kb. 3 dl langyos tej,
olaj a sütéshez

Elkészítése:

A krumplit megfőzzük és összetörjük. 1 dl langyos tejben, a cukor hozzáadásával az élesztőt felfuttatjuk. Kimérjük a lisztet és a közepébe öntjük a kovászt és a többi hozzávalót, valamint annyi langyos tejet, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. Jól kidolgozzuk, letakarjuk és 1 órát állni hagyjuk. Amikor megkelt a tésztánk, akkor lisztezett deszkán kinyújtjuk és tenyérnyi darabokra vagdossuk. Hagyjuk még állni 20-25 percet, majd kézzel kicsit kihúzzuk és forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük.
Fogyaszthatjuk fokhagymával, vagy tejföllel megkenve, reszelt sajttal megszórva.




2015. május 28., csütörtök

Csirkemell kockák sült hagymával


Egy variáció a csirkemell elkészítésére.  Egyszerűen és gyorsan elkészíthető. Hétvégi ebédnek ajánlom, nagyon finom és egészséges étel.

Hozzávalók:

1 egész csirkemell, (csont nélkül)
3  fej vöröshagyma,
só, bors  és fűszerek ízlés szerint
Jól megy a csirkéhez pl. a kakukkfű, gyömbér, kurkuma stb.
Csirkemell kockák sült hagymával 
Elkészítése:

A csirkemellet megmossuk és felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük.  A hagymát megpucoljuk és nagyobb darabokra vágjuk. Az egészet kevés olajon átsütjük, folyamatos  kevergetés mellett. Kb.  1/2 óra alatt megsül.
Kukoricás főtt rizzsel tálaltam.

U.I.:
Még finomabb, ha a csirkét már legalább két órával előbb fűszerezzük és hagyjuk állni a fűszerben. Akár egy éjszakát is állhat fűszeresen sütés előtt.