2015. január 8., csütörtök

Favágó szelet krokettel

Nagyon finom vasárnapi ebéd. Különleges ízkompozíció a mézes, ketchupös szósszal készült sütőben sült tarja. Úgy, ahogy én készítem. Én a morzsába raktam szezámmagot is. Egyszerű módon készített krokettel tálalva.


Hozzávalók:

1 kg csont nélküli sertés tarja,
Szószhoz:
1/2 doboz ketchup,
3 evőkanál méz, ( Én bőven mérem)
4 dl víz,
bors, őrölt szerecsendió  ízlés szerint,
liszt,

Kroketthez:

65 dkg burgonya, 
25 dkg liszt,
15 dkg zsemlemorzsa,
2 tojás,
só, bors, szerecsendió ízlés szerint
Favágó szelet

Elkészítése:

A tarját felszeleteljük, egy kicsit kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd lisztbe forgatjuk, Sok liszt legyen rajta! Ez fogja majd besűríteni a  szószunkat. Kizsírozott tepsibe rakjuk, szépen sorba, úgy hogy az egyik szeletet félig takarja a másik szelet hús. Előmelegített sütőbe rásütjük a lisztet a húsra, amíg sül elkészítjük a szószt. Összekeverjük a hozzávalókat és amikor a liszt rásült a húsra akkor kivesszük a sütőből és ráöntjük az egészet, úgy hogy mindenhol érje a húst. Letakarjuk alufóliával és 1/2 órán át sütjük, majd a fóliát levéve még 5 percig pirítjuk.

A kroketthez a krumplit megfőzzük, leszűrjük, összetörjük, majd amikor már meghűlt ráütjük a tojásokat, hozzáadjuk a lisztet, ízesítjük sóval, borssal és  sok szerecsendióval. Gyúrható tésztát kapunk. 
Morzsán rudakat nyújtunk, késsel egyforma darabkákra szeljük. Majd bő forró olajban kisütjük, sütőlapáttal rakjuk az olajba és azzal is szedjük ki. Így gyorsan dolgozhatunk. Teljesen más az íze sütőben sütve, mint amikor külön forró olajban elősütjük a húst. 

Ui.:
 Amikor rántott húst sütök annak a morzsájába is rakok szezámmagot. Így csempészem az étrendünkbe a magokat... 

2015. január 7., szerda

Lábtörlő recept

Ez a recept a kedvenceim egyike, mert gyorsan elkészíthető, nagyon mutatós és nem utolsósorban nagyon finom is. Nálunk minden alkalommal nagy sikere van. Gyors vacsorának kiváló! Nem kell hozzá más, mint virsli, leveles tészta és sajt. Hogy, hogyan lesz lábtörlő belőle? Nézd meg a receptjét...

Lábtörlő

Lábtörlő recept
Hozzávalók:
1 csomag fagyasztott leveles tészta,
3 csomag virsli ( füstlit használok)
kenéshez: tojás,
tetejére: sajt tetszés szerint

Elkészítése:
A tésztát tepsi méretűre nyújtjuk. Zsírozott, lisztezett tepsibe emeljük a kinyújtott tésztát (zsírpapírral bélelt tepsi is jó). Késsel hosszanti irányban végigvágjuk a tésztát. A végeinél, a szélén körülbelül 2 cm-t meghagyunk, nem vágjuk be. Majd szépen beleszőjük a virsliket a tésztába. Egyik csík a virsli alatt, a másik csík a virsli felett lesz. Megkenjük a felvert tojással, majd tetszés szerint megszórjuk sajttal. Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. A sütési idő körülbelül 15 perc. A sütő begyújtásával kezdjük, mire bemelegszik kész is a remekmű.

A receptem megjelent a Receptneked.hu oldalon, nagy sikert aratott. 
http://receptneked.hu/gyors/labtorlo-2/
Gyors, könnyű és finom!

2015. január 6., kedd

Képviselőfánk

Egyszerű sütemény recept a képviselőfánk receptje, nem kell hozzá sok minden. Nem is tart sokáig elkészíteni. A végeredmény, pedig mutatós és finom. Habos, krémes puffancsok. Forrázott tésztát készítünk. Vaníliás krémmel töltjük...
Képviselőfánk

Hozzávalók:

Tésztához:

20 evőkanál víz, 
16 dkg zsír,
16 dkg liszt,
8 egész tojás,

Krémhez:

1/2 liter tej,
5 evőkanál liszt,
3 tojássárgája,
3 evőkanál cukor,
2 csomag vaníliás cukor, ( vagy vanília rúd bele)
2 dl tejszín



Elkészítése:

A zsírt a vízzel felforraljuk, amikor forr a lisztet belekeverjük, addig főzzük állandóan kevergetve, amíg el nem válik az edény falától. Levesszük a tűzről, a tojásokat leütjük és felverjük egy kicsit villával, majd apránként beledolgozzuk a meleg masszába. Egy nagy méretű tepsit kizsírozunk, lisztezünk, (vagy zsírpapírral bélelünk), majd kanalanként belerakjuk a masszát, a tetejét a kanállal megcsavarjuk egy kicsit. Ne rakjuk túl közel egymáshoz, mert megfognak nőni.  Egy nagy tepsibe 20 db kanál nagyságú gombóc kerül. Ha valaki nagyon szépet szeretne sütni, az habzsákba rakja a masszát és azzal nyomja a kis diónál egy picivel nagyobb méretű halmokat a tepsibe. Előmelegített sütőben (200 fokon) sütjük. 10 percig nem szabad megnézni. Körülbelül 20 perc, míg elkezd pirulni, ha megpirult, akkor még takarék lángon szárítjuk egy kicsit ( kb. 15 percig). Utána lehet kivenni, én a sütőben hagyom kihűlni, így nem esik össze.

A krémhez a vaníliás cukrot a cukorral és a tojássárgákkal elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és csomó mentesre keverjük, egy kis tej hozzáadásával.(Ha vanília rudat használunk, akkor azt a tejhez adjuk hozzá). A többi tejet felforraljuk és elkeverjük benne a tojásos masszát és pudingot főzünk belőle. Amikor kihűlt, akkor a  habbá vert tejszínből adunk hozzá 4 kanállal. Ezzel lazítjuk a krémet.  Finoman elkeverve, hogy ne törjön meg a hab.

A kis fánkok tetejét levágjuk, és ebbe kanalazzuk a krémet. Aki nagyon mutatós fánkocskákat szeretne, az habzsákból nyomja bele és így szebb lesz. Rakhatunk a krém tetejére még tejszínt, ettől szebb, finomabb és magasabb lesz, de ez akár el is maradhat. Ha készen vagyunk, visszahelyezzük a kis kalapokat és megszitálhatjuk porcukorral, és már kész is a remekmű. Aki még a tetejét tovább szeretné cifrázni, az olvasztott csokoládét is csurgathat rá.

U.I.:
Amikor több félét sütöttem, kevesebb időm állt rendelkezésre, akkor volt már olyan, hogy a vanília krémet 2 csomag vaníliás puding porból  készítettem el. Úgy is nagyon finom.

Képviselőfánk 6 tojásból

Az arány a következő:
15 dkg zsír,
15 dkg liszt,
17 kanál víz,
6 tojás,

Elkészítése a fentebb leírt módon történik.



2015. január 5., hétfő

Zita szelet

Az egyik legjobb gesztenyés, rumos krémmel és diós tésztával készülő finomság a Zita szelet. Pár éve fedeztem fel ezt a receptet, elkészítettem és rögtön be is tettem a legjobb receptjeim közé. Igazi krémes édesség, az ünnepi asztalon is megállja a helyét. Ajánlom ebédre, vacsorára, vagy vendégvárásra.

Hozzávalók:

A tésztához:

6 db tojássárgája,
6 evőkanál porcukor,
6 evőkanál víz,
2 evőkanál kakaópor,
15 dkg darált dió,
6 evőkanál liszt,
1/2 csomag sütőpor,
6 db tojásfehérje kemény habja

Krémhez:

25 dkg margarin,
15 dkg porcukor,
rum, ízlés szerint,
35 dkg gesztenyemassza,
1 csomag vaníliás pudingpor,
1 evőkanál liszt,
3 dl tej

A bevonáshoz:

15 dkg tortabevonó csokoládé,
5 dkg fehér csokoládé, (ez elhagyható)
2 evőkanál olaj
Zita szelet


Elkészítése:

A tojás sárgákat a cukorral habosra keverjük.
Hozzáadjuk a vizet, a kakaóport, a darált diót, a sütőporral elkevert lisztet és a tojásfehérjék kemény habját.
A tészta masszát kétfelé vesszük.
25X39 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsiben 2 lapot sütünk.

Krém elkészítése:

A margarint a porcukorral kikeverjük és rummal ízesítjük. Ezt is két felé vesszük.
Egyikbe a 35 dkg gesztenye masszát tesszük és az alsó lapra kenjük.
A vaníliás pudingport és lisztet kevés tejjel simára keverjük, majd a többi tejet is hozzá adjuk és felfőzzük.
Ha kihűlt, akkor adjuk a margarinos krém másik feléhez.
Rákenjük a gesztenyekrémre és befedjük a másik lappal.
Porcukorral is megszórhatjuk, vagy csokival bevonjuk.
Díszíthetjük úgy is, hogy a tortabevonó tetejére tesszük a fehér csokit márványozzuk azt.
Ez el is hagyható, én sem csináltam, de ha mutatós sütit akarunk, akkor érdemes vele vesződni.

A márványozást, így végezd el:

A sütemény egyik sarkából kiindulva átlós csíkokat csorgass a fehér csokiból a barna csokira, egymástól 2 cm-es távolságra. A kés lapjával ugyan ilyen csíkokat húzunk, de most a szomszédos sarokból kiindulva. Ezek a csíkok merőlegesek lesznek az első csíkokra.  Kockás mintát kapunk így. Ezután pedig ismét az első sarokból kiindulva, de az első csíkokkal párhuzamosan újra becsíkozzuk a sütit. Ettől a húzogatástól kis hurkok fognak keletkezni. Hagyjuk rászáradni a csokit.  

Jó étvágyat hozzá!

U.I.:

 Vigyázat! Függőséget okozhat, olyan finom...




2015. január 1., csütörtök

Lajos imádat recept

Ez a receptem is nagyon régi, még a nagyanyámé volt. A sült diós tészta a vaníliás krémmel a tetején csokival isteni ízkombináció. Nagyon finom édes süti. Ajánlom ebédre, vacsorára, vendégvárónak és ünnepre is.

Hozzávalók:
4 tojás,
17 dkg porcukor,
2 evőkanál olvasztott méz,
16 dkg liszt,
1 kávéskanál szódabikarbóna,
5 dkg vágott dió,

Krémhez:

3 dl tej,
3 evőkanál liszt,
20 dkg cukor,
20 dkg rámamargarin,
1 vaníliás cukor,

Tetejére:

5 dkg margarin,
2 kávéskanál kakaó

Elkészítése:

A 4 tojássárgáját a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk az olvasztott mézet, belekeverjük a szódabikarbónás lisztet, majd a vágott diót is. Végül, pedig a tojások felvert, kemény habjával óvatosan összeforgatjuk. Zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük. Forró sütőbe tesszük, majd takarékon sütjük.
Tűpróbával lehet ellenőrizni, hogy átsült-e. Ha megsült, hagyjuk kihűlni, addig elkészítjük a krémet.
A tejet a liszttel csomómentesre keverjük, majd gőz felett sűrűre főzzük. Ezt is kihűtjük.
A margarint habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral, majd az egészet összekeverjük.
Ezt a krémet kenjük a kihűlt tésztára.
A maradék margarint és a kakaót összeolvasztjuk és a krém tetejére kenjük.

Nagyon különleges sütemény és nagyon finom is!
Lajos imádat
U.I.: Ehhez a sütihez van egy kis sztorim is.
A vejemnek nagyon ízlett a Lajos imádat.
Amikor a nagyobbik lányom és családja egyik alkalommal haza jött, akkor ezt a sütit készítettem nekik.  Legközelebb, amikor haza vártam őket megkérdeztem, hogy mit süssek.,ki mit enne meg...
A vejem válasza pedig az volt, hogy "olyan áldást kérek, amit múltkor csináltál".
Ettől kezdve nálunk a Lajos imádat neve "Áldás" lett.

2014. december 31., szerda

Diós, mákos bejgli recept

Ezt a bejgli receptet, most szereztem egy jó ismerősömtől, eddig ez a legfinomabb és egyben legmutatósabb receptem. Ami leginkább mellette szól az az, hogy nem reped szét!
Nagyon sok féle bejgli receptem van, de egy közös jellemzőjük, hogy mind megrepedeztek. Igaz nem is ezt a technikát alkalmaztam eddig. Több receptet is felsorakoztatok, lehet válogatni. van kisebb-nagyobb adagban. Egyik finomabb, mint a másik...

Tészta:

1 kg liszt,
40 dkg margarin,
2 egész tojás,
10 dkg cukor,
3 dkg élesztő,
3 dl tej,
1 dkg só.

Töltelék:
Mákos: 
30 dkg darált mák,
 20 dkg cukor,
5 dkg mazsola,
5 dkg zsemlemorzsa,
3 dl tej,
2 evőkanál szilvalekvár ( baracklekvárt használtam),
Citromhéj reszelék,
1 vaníliás cukor,
1 kávéskanál fahéj

Diós:
30 dkg darált dió,
20 dkg cukor,
5 dkg mazsola,
10 dkg zsemlemorzsa,
2,2 dl víz,
citromhéj reszelék,
vaníliás cukor

Elkészítése:

A tésztához az élesztőt a tejben feloldjuk, a margarint elmorzsoljuk a liszttel és a többi hozzávalóval összegyúrjuk. 27 dkg-os gombócokat formázunk belőle és 1 órán át hűtőben pihentetjük. Közben elkészítjük a töltelékeket. A dióshoz a vizet, illetve a mákoshoz a tejet a cukorral és a mazsolával felforraljuk, majd a többi hozzávalót belekeverjük és kihűtjük. A tésztát kinyújtjuk és 27 dkg tölteléket terítünk el rajta. Feltekerjük, a tepsibe tesszük és lekenjük tojássárgájával, hideg helyen pihentetjük, amíg a tojás rászárad. Ezután  egész tojással kenjük le, majd ha az is rászáradt, akkor tojásfehérjével kenjük le és megszurkáljuk villával (egész az aljáig szúrjuk a villát). Ha a harmadik réteg is rászáradt, 170 fokra előmelegített sütőben 35-40 percig sütjük.
Íme a végeredmény:
Diós, mákos bejgli


Ahol egy picit meg repedt, ott nem végig szúrtam bele a villát....
Próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni...
Igaz, hogy az üzletekben fillérekért lehet már kapni, de az ízüket nem lehet összehasonlítani! Szerintem megéri házilag elkészíteni...

Eddig ezt a fajta bejglit készítettem, nagyon finom, csak mindig megrepedt. Ha a fenti technikát alkalmazzuk, akkor biztosan nem fog megrepedni.
Diós-mákos bejgli

Bejgli másképp: 2-2 rúdhoz

55 dkg liszt, 
25 dkg margarin,
3 tojássárgája,
3 dkg élesztő,
1,5 dl tej,
8 dkg cukor,
1/2 dl rum, vagy rumaroma,

Töltelékhez:

20 dkg mák,
12 dkg cukor,
1,5 dl tej,
5 dkg mazsola,
citrom,
ugyanez dióval is.
Az elkészítése egyezik az első recepttel.

Harmadik variáció bejglire:

35 dkg liszt,
15 dkg zsír,
2 dkg élesztő,
1 dl langyos tej,
2 dkg cukor,
csipet só,
1 tojássárgája

Felfuttatjuk az élesztőt a cukros, langyos tejben. A lisztet elmorzsoljuk a zsírral, beleöntjük az élesztős tejet, a tojássárgát is hozzáadjuk. Jól kigyúrjuk, annyi tejet teszünk hozzá, hogy kalács tészta keménységű legyen. Két felé vágjuk, cipóra kerekítve 1 órát pihentetjük. A megkelt tésztát kinyújtjuk két lapra, cukros mákkal, vagy dióval töltjük. Tojással megkenjük. Rúd alakúra hengerítjük, azonnal sütjük.
Ez a nagymamám receptje volt, nagyon sokszor elkészítette nekünk.

Negyedik variáció bejglire:

50 dkg liszt,
25 dkg margarin,
3 tojássárgája,
2 dkg élesztő,
1,5 dl tejföl,
2 dkg cukor,
kevés só

Töltelék:  

20 dkg mák,
20 dkg cukor,
1,5 dl víz,
mazsola és
ugyanez dióval is.

Az elkészítése egyezik a fentiekével.

Boldog új évet kívánok!

Eredményekben és örömökben gazdag, boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Újévi köszöntő

Adjon Isten egészséget, 
kenyeret, bort, tehetséget, 
tiszta szívet, éles elmét, 
hitet adjon, jószerencsét! 

Adjon Isten boldogságot, 
szeretetet, bátorságot, 
s elviselni a jövőt 
mosolyt adjon, nagy erőt! 

Adjon Isten hű családot, 
ne túl sok, de jó barátot, 
önzetlen és szép szerelmet 
s adjon hozzá békességet!